Bár a Radioheadnek többen is javasolták - még az In Rainbows megjelenése előtt -, hogy hagyják abba és foglalkozzanak mással, a rock ‘n rollban azonban másféle rendező elvek uralkodnak. Az R.E.M. pengetős hangszerekért felelős tagjai pedig az Accelerate turné alatt dobták össze egy új lemez zenei gerincét.
Peter Buck a Pitchforknak a napokban elárulta, hogy Mike Mills társaságában bevonult egy portlandi stúdióba, mégpedig azzal a céllal, hogy rögzítsék a tavalyi turné alatt kidolgozott ötleteiket. Az R.E.M. hagyományaihoz képest is különösen energikus Accelerate-től igencsak eltérő hangulatokat, mélyebb műfaji merítéseket ígér Buck. A gitáros szerint a koncepció elnyeri majd Michael Stipe tetszését és a dalok vázlatai újabb gyöngyszemek megírására ösztönzik őt. Bár az R.E.M.-től meglehetősen szokatlan a demo készítés, ez alkalommal mégis kivételt tettek. Michael Stipe pedig - a hírek szerint - még egyetlen hangot nem hallott abból a 14 dalból, amit Buck és Mills rögzítenek. (Az R.E.M. furcsa dalszerzési technikáiról először a Monster c. lemez megjelenése után lehetett hallani. A blog tulajdonosának egyik régi ismerőse ugyanis régi ismerőse egy New York-i kávéháztulajdonosnak, amely presszóba pedig Micheal Stipe járt reggelente kávézni. Az elmesélések szerint a zenekar nem egy slágerét távmunkában készítette: az Egyesült Államok más-más nagyvárosaiban élő zenészek felvételeket küldözgettek egymásnak, postafordultával értesülve arról, mit tett hozzá a másik két művész az adott dalhoz. Így írták meg állítólag a Daysleepert is. Ugyanebből a forrásból egyébként azt is sikerült megtudnunk, hogy Michael Stipe szedi a szemöldökét…) Peter Buck a mostani számötletekről szólva azt mondta, van közöttük zajos-rockos darab, lírai akusztikus szerzemény és néhány popos dal is.
A Radiohead az R.E.M. demo koncepciójához hasonlóan nem jutott még túl messzire az új lemez előkészítésében, arról pedig maguk a tagok sem tudtak közelebbit mondani, hogy mi várható. A zenekar a Nigel Godrich producerrel folytatott megbeszélések után mindenesetre újra stúdióba vonult, a munkát Collin Greenwood basszusgitáros “zajos, kaotikus, de nagyon jó buliként” aposztrofálta. A BBC-nek Greenwood úgy nyilatkozott, hogy a dalok mostani állapotukban úgy néznek ki, mint egy hatalmas doboz Lego, amit kiöntöttek a szoba közepére és az apró játékdarabkákból próbálják kitalálni, hogy mit is építenek valójában. Online fórumokon a basszusgitáros még ennél is szűkszavúbban csak annyit mondott, hogy az “egész nagyon király és minden nagyon jól szól”.
Az online univerzum határtalan lehetőségeinek köszönhetően főként azon olvasók számára bocsátunk közre egy zeneszám-csemegét, akik mindkét zenekar iránt feltételten szimpátiával viseltetnek.
Az R.E.M. énekese az adásban új oldaláról mutatkozott be: és itt nem csak arra gondolok, hogy az eddig minden egyes szőrszálától betegesen szabadulni igyekvő művész méteres szakállal jelent meg a nyilvánosság előtt.


