Jó régi a post, gondolom azóta rájöttél, hogy elég összetett zenei pályával...Lassan el lehet kezdeni összeállítani egy ereklyéktől zsúfolt vitrint a Green Daynek a punk klasszikusainak múzeumában. Az új lemeznek valószínűleg külön polc jár majd.
A Green Day ma megjelent lemeze két tényre világít rá egyértelműen. Egyfelől a zenekarnak nyilván nincs szüksége arra, hogy holmi világméretű gazdasági és szociális válság adjon aktualitást mondanivalójának, bár ez a mostani nagyon is kapóra jön. Másrészt pedig - a közhiedelemmel ellentétben - a punkok nem haltak meg, csak nyaralni mentek.
Öt év után most a Green Day is elhagyta a tengerparti bárok luxusát és a slágerlisták első osztályú repülőjegyeivel indult a világmegváltás felé. Az ugyanis biztos, hogy ezen a gépen akkor is lesznek fenntartott helyek a triónak, ha már minden jegyet eladtak kétszer. Tömören eljátszott, feszes riffekkel, velős és hatásos, néha azonban a kínos vicceskedéstől sem mentes dalszövegekkel töltötték meg az új lemezt. Magasan volt a léc a 2004-es politikai rockopera, az American Idiot sikerei után, de a Green Day a 21th Century Breakdownnal beváltotta a hozzá fűzött a titkos reményeket. A zenekart kezdeti sikerei és a Dookie c. debütáló lemez rongyosra hallgatása után a mai napig hanyagoló blogger pedig visszaállt a rajongók sorába. E sorok írójának a családi fészek is hasonlóan igazolta az új lemez érdemeit: közös életünk társa ugyanis az első hallgatás után már kétségbeesve kereste az évekkel ezelőtt a ruhásszekrény alján felejtett Green Day pólót.
Ide kívánkozik a közhely, miszerint sodró lendületű lemezzel van dolgunk. A felszín kapargatása után azonban érdekes motívumok kerülnek felszínre. Zavarba ejtő hangzásvilággal indít a lemez, ha az alig egyperces, idétlenre kevert nyitó énekléstől eltekintünk. Egy-egy alkoholmérgezéshez vezető éjszaka után akár Britney Spears producerei is gondolkodhattak volna hasonló zenei megoldásokon, mint ahogyan a lemez címadó dala is megszólal. Egészen harmadik percig, amikor a Green Day előbújik a monumentális zenei jelmez mögül és elkezd zúzni. Ekkor már lehet bólogatni, hogy azért ezek a srácok tudják, hogy mitől dől a lé, viszont a 21th Century Breakdown c. dal további meglepetéseket és tempóváltásokat is tartogat. Saját történetét is megkoronázó indulót írt a Green Day.
És a lemez ezután sem pihen egy percet sem, a lassú betétek csupán arra elegendők, hogy az első sorokban álló fesztiválközönség ellenőrizze a boka fölé feltekert öltönynadrágot és tornacipőt.
Ami a leginkább szembe, vagy inkább fülbeötlő lehet, hogy a klasszikus alapokon zajló zúzás mögött zongoraszólamok, finoman kidolgozott háttérvokálok hallhatók. Ha már a zenekar hagyományaihoz képest új zenei megoldásoknál tartunk, nem lehet szó nélkül elmenni a Peacemaker c. szám mellett. A harmónia már-már a klasszikus kabaré világát idézi, a dallamvezetést pedig bárhol el lehet képzelni, csak éppen nem egy 180 bpm-en pörgő punk-dühöngőben.
Egy szó mint száz, köszönjük szépen a zenei élményt az alkotóknak, a mai napon az év eddigi egyik legjobb lemezét sikerült kitenniük a lemezboltok polcaira.
