Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel elfogadta, hogy a jelenlegi 50 évről 70-re terjesszék ki a zenei jogvédelem érvényességét. Bár az Európai Bizottság korábbi javaslata szerint 95 évre növelték volna meg a zenei jogdíj-fizetési kötelezettséget, részben az Európa Tanács ellenkezése miatt 70 évre mérsékelték a javaslatot.
A törvényhozók szándéka szerint az új szabályozás egyik legnagyobb haszonélvezői a producerek lesznek. Ugyanakkor az általuk befizetett hozzájárulásból a session-zenészeket támogató alapot finanszíroznák. Az EP által is elfogadott tervezet szerint a producereknek évente egyszer kellene befizetniük a session-alapba, a jogvédelem hatályának kiterjesztéséből származó bevételeiknek legalább ötödét. Az új forrásból azok a zenészek jutnának támogatáshoz, akik lemondanak a szerzői jogi törvény alapján őket megillető jogdíjakról, amikor szerződést kötnek egy-egy fellépésre.
Az új európai szabályozás mindemellett azt a jogot is biztosítja a zenészeknek, hogy újratárgyalják megállapodásaikat, amelyeket még a korábbi, 50 éves jogi oltalmat szavatoló törvény alapján kötöttek meg. Az európai parlamenti képviselők felkérték az EB-t, hogy három évvel az új szabályozás hatályba lépése után készítsék el a digitális piacra vonatkozó törvényi kiegészítéseket.
Nem elképzelhetetlen, hogy az EP javaslatára az Európai Bizottság hasonló módosítást eszközölne az audiovizuális alkotások jogvédelmi szabályozásában is. Egyes hírforrások szerint a szerzői jogvédelem kiterjesztését az európai emberek születéskor várható, és folyamatosan emelkedő élettartama indokolta.
A zeneipar nemzetközi szervezete, az IFPI (Internaitonal Federation of the Phonographic Industry) szerint a hagyományos hanghordozók piaca továbbra is a kiszáradás jeleit mutatja, miközben az új típusú, digitális értékesítési csatornák bevételei egyelőre nem tudják megfelelő mértékben kompenzálni a hagyományos értékesítés csökkenő bevételeket.
Bár a globális digitális értékesítés volumene a tavalyi esztendőben 24,1 százalékkal 3,78 milliárd dollárra nőtt, miközben az előadói bevételek 16,2 százalékkal emelkedtek, a “fizikai” eladások több mint 15 százalékos beszakadása nyomán a teljes értékesítés tavaly 8,3 százalékkal 18,4 milliárd dollárra csökkent.
A legegészségesebb piacnak továbbra is az öreg kontinens számít, ám a 7,3 milliárd dolláros európai értékesítés is 6,3 százalékos visszaesést jelent a megelőző évhez viszonyítva. A digitális eladások értéke 36,1 százalékkal 750 millió dollárra nőtt, miközben a hagyományos hanghordozók értékesítései 11,3 százalékkal 5,8 milliárd dollárra csökkentek. A helyzet az Egyesült Államokban a legrosszabb, ahol az iparág “fizikai” bevételei harmadával, vagyis mintegy egymilliárd dollárral estek vissza, míg a digitális eladások 16,5 százalékkal emelkedve elérték az 1,78 milliárd dollárt, és az előadói bevételek is több mint százszázalékos javulást mutattak. A világ legmeredekebb zuhanását érte el tavaly az amerikai zeneterjesztési piac 18,6 százalékos lassulásával. A bevételek pedig az ötmilliárd dolláros szint alatt maradtak.
Forrás:

Bár nyilván sokan megcáfolnak majd, de - a számtalan népszerű vagy kevésbé népszerű differenciálási elvvel szemben - jelenleg kétféle ember él Magyarországon: olyan, aki már hallott Overdose-ról és olyan, aki még nem. (Azon elhanyagolható kisebbség számára, akik a múlt hétvégi sajtókampány dacára is az utóbbi kategóriába tartoznak: Overdose egy napjainkban igencsak népszerű és sikeres versenyló!) Azt azért tudni illik, hogy a hétvégi, a legnagyobb magyar bank által támogatott magyarországi futamot Overdose úgy nyerte meg több lóhosszal, hogy valahol félúton leesett az egyik patkója és állítólag még a patája is felrepedt!
Mérhetetlen boldoságot okoz a kétkerekű szívnek, amikor harmincezer bringa sajátítja ki azokat az utakat, ahol más napokon éppen csak annyira tűrik meg őket az autósok, hogy a nemtetszésért ne kelljen büntetőjogi felelősséget vállalniuk. Van hova fejlődnünk, és itt nem csak a kerékpárút-hálózat sűrűségére és “hosszára” gondolok. Van hova fejlődni az autós és a kerékpáros gondolkodásnak is. Az előbbinek meg kell szabadulni attól a téveszmétől, hogy - minden hibája és tökéletlensége ellenére - a városi közlekedés egy vérre menő harc az első helyért a piros lámpánál. Az utóbbinak pedig azért kell tenni, hogy a kerékpárosok ne őrült ámokfutónak vagy öngyilkosjelöltnek tűnjenek az utakon.
Precendens értékű lehet a stockholmi bíróság ítétele a fájlcsere elleni küzedelmben: a világ legnagyobb torrentoldalának számító Pirate Bay üzemeltetőire egy évnyi szabadságvesztés és hárommillió svéd korona pénzbüntetés vár. (A 2009. 04. 18.-án érvényes MNB árfolyam szerint 1 svéd korona 26,73 forint, vagyis mintegy 80 millió forintos büntetést szabott ki a bíróság.) Az ítélet szerint a Pirate Bay torrentoldal egy olyan eszköz, amely alkalmas a szerzői jogok megsértésére és annak üzemeltetése már önmagában is bűncselekmény.
A 4am célja, hogy április 4-én hajnali 4 órakor amatőr fotósok szerte a világban felvételeket készítsenek saját környezetükben, ezeket a képeket pedig egy nyilvános fórumon osszák meg az interneten.
Az online internet-rádióért kell majd csak fizetni - három eurót havonta -, minden más szolgáltatás, vagyis az előadókról elérhető információk, a hallgatottsági statisztikák vagy a nagy népszerűségnek örvendő scrobbler is ingyenes marad.
Jelen beszámoló hitelessége érdekében a U2 új lemezéről készült biztonsági másolat beszerzését követően, a sorsnak szánt kihívás jegyében élő és működő kapcsolatot létesítettünk a Last.fm adatbázissal és elindítottuk az emberi és szabadságjogok, valamint a zenei jogdíjak vérbő harcosai nagylemezének.



