A jövőre vonatkozó, még megvalósítás előtt álló nagy tervek listáján előkelő helyet elfoglaló zajzenekarom alapgondolata a budapesti körút forgalmi zajából származik. A gépek zakatolásában, csattogásában, csilingelésében nem nehéz felismerni a monoton, de ritmikus ismétlődést. Olle Hemmingson és tréfás népi zenekara azonban ennél sokkal messzebb merészkedett.
Alapvetően téves az a feltételezés, hogy a mindenkiben ott szunnyadó művész halálra van ítélve a hivatali rendszerben, a gépgyárban vagy éppen a búzamezőn vállalt idényszerű vagy állandó munka miatt. Mókás kedvű reklámok már rámutattak, hogy egy irodában, egy hétköznapi háztartás konyhájában, étteremben, vagy köztereken minden alkalmas arra, hogy megfelelő ritmikai adottságok birtokában zenei élménnyel ajándékozzuk meg embertársainkat.
Hasonló megközelítés állhatott Olle elképzelésének epicentrumában: a svéd gazda-művész feltehetően az aratás vagy szántás során lett figyelmes közvetlen környezetének ritmikai lehetőségeire. A sikeres projekt innentől már kézenfekvő, feltéve, hogy az ember szívhez szólóan tud gitározni és nyitott minden, a gazdasági szektorokon és művészeti ágakon átívelő innovatív megoldások iránt. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a faluban nem akadt egyetlen valamire való dobos sem és tizenöt snapsz után Olle az asztalra borulás előtt kijelentette, hogy “bazmeg, akkor legyen a traktor!” Hát így. Vagy máshogy, de a végeredmény és siker önmagáért beszél.
Az első videomellékletben Olle feltehetően még a projekt kezdeti szakaszában, de a jövő fényes ösvényét már vizionálva felkérte a falu videósát, hogy legyen már olyan szíves rögzíteni egy kísérletet. A második videomellékletben Olle már a projekt erőteljesen sikeres fázisában bizonyítja, hogy mindent lehet, csak csinálni kell!
Mindenkinek kiváló szórakozást!
- kíváncsiság / erre-arra
- « Az irányítás határai // Jim Jarmusch interjú
- » Kísérleti videoüzenet
- kíváncsiság / a kategóriára zene
- « Minden olyan egyszerű lett… // Tom Waits - Glitter and Doom Live 2009
- » Készül az R.E.M. új lemeze
A beszólásokat moderáljuk (spamszűrés).







A legutolsó beszólások