És Pókember újra eljő…

Author: vw  //  Category: belvilág

A vw-blog előbb-utóbb evangéliumok kisebb gyűjteményévé tágul, számomra legalábbis biztosan. Így van ez most is, ma is, mivel néhány órával ezelőtt egy régi álmom, vágyam, tervem vált eggyé a valósággal: újra elkezdtem mászni!

bouldering_7bA nagy problémát mindeddig a testemre titokban, de világos okokból felköltözött felesleges súlyok jelentették. Nagyjából két hónappal ezelőtt, amikor elhatároztam, hogy újra boulderezni fogok, megkezdtem a fölös kilók módszeres ledolgozását. Persze kisebb-nagyobb sikerekkel, voltak ugyanis hullámvölgyek: ami délután lement, az másnap este visszaugrott. De ma a még befejezetlen súlycsökkentő program sem tudott visszatartani attól, hogy a város egy majdnem központi fekvésű boulder klubjában újra eggyek legyünk a fallal!

ls-mantisTeszem hozzá, a szombat délelőtt megvásárolt nagyszerű cipő is jelentett némi motivációt, persze annak hiánya pedig eleve lehetetlenné tette a korábbi próbálkozásokat. Kislányommal múlt hét végén elbaktattunk egy már-már szakboltnak nevezhető üzletbe, ahol a mellékelt ábrán is látható cipőt vásároltam meg. (Ehelyütt jegyzem meg, hogy nem csináltam rossz boltot, persze lehetett volna egy csöppet olcsóbb is, viszont a mai főpróba után azt kell, hogy mondjam: a La Sportiva valóban nagyon kényelmes cipőt készített.)

Most tehát boldogan írok a teremben töltött valamivel több mint egy óráról. (Azért csak ennyiről, mert a számítógép-perifériákhoz és gyermekemelgetéshez szokott izomzatom megdöbbentő kihívásokkal találkozott a falon.) Az első alkalmat összefoglalva elmondhatom, hogy béna vagyok, mint a szar, gyenge, mint az őszi levél, de elszánt és makacs. Már most mennék vissza a falra, de örülök, hogy a gépelésre egyáltalán még futja a remegő kezekből. Azt még azonban hozzátenném, hogy a falon töltött idő nem volt akkora boldogság, mint a Toldi mozi kávézójába beülni és elégedetten elterülni a fotelben… Szenvedés volt, meg kudarc és korlát, korlát, korlát meg bénaság. De ettől jó ez, ettől lesz jó!

Azért persze ne csak a bénázásról legyen szó: az alábbi videón nagy kedvenceim egyik legnagyobbika, a cryptochild néven is ismert zen-raszta szabadúszó artista és boulder-óriás Jason Kehl produkciója látható.

  • Share/Bookmark

Tags: ,

Leave a Reply