Az utóbbi időben meglehetősen sokat panaszkodtam megszaporodott teendőimre, e sorok célja azonban inkább az optimista jövőbe tekintés. (Jövőbetekintés, jövő betekintés.) Lássuk, hova akar kilyukadni a szerző!
Tehát, teendőim megszaporodtak, de szintúgy a weboldal látogatottsága, ami azt a kötelességet rója rám, hogy valamely periodikához ragaszkodva tájékoztassalak titeket online szimbiózisunk tényálladékáról. (Korábbi terveim szerint legalább minden másnap kaptatok volna új posztot, most viszont azt látom, hogy csak egy péntekenként megjelenő szolgálati közleményre van négykilences (99,99 százalékos) garancia…)
Ami a mosakodást és az ígéreteket illeti: a mindennapok nyüzsgése mellett a bevételi ágat és az elvégzett munkák minőségét illetően is minőségi fordulatra került sor az életemben. Még többet, még többért és még jobban kell, lehet, akarok dolgozni. Ennek sajnos az olyan szabadidős tevékenységek látják kárát elsősorban, mint a gyereksimogatás, a feleségpuszilgatás, a blogírás, a tízkilométerek lefutkosása, a boulder-karrier ápolása és a kevesebbet dohányzás.
De hogy nektek is jó legyen, egy pár szó a blogról. A jövőben szeretném az olvasottságot újabb csúcsokra cipelni. Ez ügyben semmi okom nem lehet panaszra, ugyanis csak ezen a héten annyian olvastátok a blogot, mint a nyaralási főszezonban összesen. Másfelől pedig kiváló, érdekesebbnél érdekesebb anyagokkal készülök. Ennek jegyében pedig készül az újabb tematikus hét, amely a vámpírokkal fog titeket összeboronálni.
A készülő interjúk között előkelő helyet foglal el a Kardos Danival már sokszor előkészített és igencsak előmelegített beszélgetésünk. Az interjú közlését akkorra időzítjük, amikor megjelenik Dani új lemeze.
Nem tudok nem szólni arról, hogy egy, a gimnáziumi időkre jellemző hóbortomat fogom újra felmelegíteni: a poszt közlése után megyek mászócipőt venni és újra irány a fal! Télen műfal, tavasszal pedig szikla! (A szenvedésről csak annyit, hogy az elmúlt egy-másfél hónapban lefutottam a hasamról jó pár kiló felesleget, némileg megerősítettem a karom izomzatát, a marokról és az ujjakról nem is beszélve…)
Aztán: az elmúlt napokban minden szálat megmozgattam azért, hogy kamaszkorom legnagyobb zenekara, a Kontroll Csoport összeállásának e fórumon is részesei lehessetek. Beszéltem Müller Péter Sziámival, aki nagyon pozitívan és lelkesen állt az interjú kérdéséhez, viszont annyi irányban pörög - mint mindig -, hogy a beszélgetésnek csak a New York-i koncert után lesz realitása - időben és térben. És ma megtört a jég! Nagyszerű fotós pajtásom közbenjárására határozott ígéretet kaptam arra, hogy eljárhatunk a Kontroll Csoport próbáira - talán egynél többször is -, illetve Ági még a budapesti koncert előtt interjút is ad! A beszélgetést természetesen október 30-án szeretném közreadni!
(Ha valaki lemaradt volna: a Kontroll Csoport újra koncertezik, de ne örüljetek, csak néhány alkalomról van szó! Az év elején már tudtuk, hogy New Yorkban a magyar évad keretében koncertet ad novemberben a Kontroll, viszont az csak nyár végén derült ki, hogy a már-már világkörülinek nevezhető turné egy budapesti állomást is magába foglal. Október 30-án újra 15 évesek lehetünk a PeCsában! Mikor pajtásaimmal már az amerikai vízumigénylés buktatóit elemeztük, a következő sorra bukkantam a Kontroll weboldalán: Ki képzelte, hogy elmegyünk úgy new york-ba, hogy idehaza nem játszunk?
Na, ne bőgj! Ági tollából…) Tehát irgalmatlan Kontroll-anyagra számíthattok október folyamán, saját fotókkal és saját érzésekkel.
Tehát ne csüggedjetek, a készülő, illetve előkészítés alatt álló tartalom mérhetetlen! Amíg ennek tárgyi bizonyítékait is láthatjátok, legyetek türelmesek és hallgassatok újra Kontrollt!
- kíváncsiság / erre-arra
- « “A humor segít abban, hogy ne vegyem magam túl komolyan” // Varga Livius interjú
- » Minden olyan egyszerű lett… // Tom Waits - Glitter and Doom Live 2009
- kíváncsiság / a kategóriára belvilág
- « “A humor segít abban, hogy ne vegyem magam túl komolyan” // Varga Livius interjú
- » Minden olyan egyszerű lett… // Tom Waits - Glitter and Doom Live 2009
A beszólásokat moderáljuk (spamszűrés).







A legutolsó beszólások