Ki a f4sz az, Alice? // Tim Burton: Alice in Wonderland

Author: vw  //  Category: film

Tim Burtont valami megihlette a Sweeny Todd forgatása alatt: a jövő márciusban bemutatásra kerülő Alice in Wonderland című filmjében ugyanazzal a mesterhármassal készül. Kis felesége, Helena Bonham Carter mellett ismét Johnny Deppet és Alan Rickmant állította csatasorba.

alice-in-wonderland-alices-first-look23… Tim Burton a 23. filmváltozatát készíti el a Lewis Carroll álnév alatt először 1865-ben megjelent regénynek. A legelső filmváltozat 1903-ban készült, akkor megfelelő technika híján még audio sáv nélkül, de ugyanígy némafilm volt az azt követő második és harmadik feldolgozás is. A Disney, amely a mostani, Burton-féle verziót is gondozza, először 1951-ben nyúlt az Alice-hez. A történetről úgy tartják, hogy az események logikai folyása olyan mély és precíz, hogy a gyerekek és a felnőttek is egyaránt megtalálják benne a magukét. Ezt 1976-ban annyira komolyan vették, hogy felnőttfilm-változatot is készítettek belőle.

Az előbbi parafrázis miatt választhatta Tim Burton a film címszerepére Mia Wasikowskát, ami nyilván nehéz döntés lehetett, tekintve, hogy a rendező egy háztartásban él egy olyan kaliberű, szépségű és tehetségű színésznővel, mint Helena Bonham Carter. (”Drágám, tudod, hogy nekem csak te vagy, nem csak úgy, de ez a kislány tényleg nagyon ott van! Ha leadtam a melót, megígérem, hogy a maldív tengerparton kárpótollak ezért. Tényleg, ne haragudj!”) Persze Burton hivatalosan másként nyilatkozott az új Alice-ről: “megvolt benne az a fajta, önmagából táplálkozó érzelmi keménység, amitől egy idősebb embernek tűnik egy fiatal lány személyiségével”. Egy berlini concept art művésztől kapott konkrét vizuális támogatásnak köszönhetően a rendező ismét rányomta bárhol, bármikor felismerhető kézjegyét a filmre. (A tekintélyes  amerikai szaksajtóban a film producere, Richard Zanuck mindezt már verbalizálta és egyszerűen csak a “burton-ized” jelzővel illette.)

Johnny Depp korábbi nyilatkozataiból tudjuk, hogy számára a filmezés elsősorban saját gyermekei szórakoztatását jelenti, igazolja ezt több, az elmúlt években vállalt szerepe is. Ahhoz pedig Depp művészúr eddigi munkássága éppen elég magyarázatot szolgáltat, hogy miért vállalta el habozás nélkül Burton felkérését ehhez a produkcióhoz. (Azon sem lennék meglepődve, ha a rendező következő, 2012-re ígért Frankenweenie című filmjében is szerepet kapna Johnny Depp.)

Egyes források szerint a forgatás mindössze 40 napot vett igénybe, valamennyi további munkálat már az animációs stúdióban zajlik.

(Miután a film hd-felbontású trailerének beágyazását speciális kérésre hivatkozva a youtube.com letiltotta, a nem kevésbé nagyszerű vimeo.com sd-videójával vagyunk kénytelenek beérni a poszt hang-képes illusztrálát illetően.)

Link:
A film előzetese hd-felbontásban a youtube.com-on

  • Share/Bookmark

Tags: , , , ,

Leave a Reply

electronic cigarettes moldova companies