Amit mindig is tudni akartál Mel Gibsonról…

Author: vw  //  Category: film

Távol álljon tőlem, hogy azt mondjam, Mel Gibson bonyolult figura, vagy azt, hogy szeretem Mel Gibsont. Hazudnék akkor is, ha azt mondanám, hogy utálok mindent, amit Mel Gibson csinált. Az eddig a homályban megbúvó  igazságról most Denis Leary rántja le a leplet.

Aki személyiségfejlődésének kritikus korai szakaszaiban nyitja meg az agy empirikus régióit az amerikai pop-kultúra előtt, az nyilván sosem fogja letagadni a Halálos fegyver trilógiát négy részben. Én sem tenném. Bár volt egy időszak, nagyjából akkor, amikor Mel Gibson bejelentette a sajtónak, hogy 20 millió dolláros gázsiján túl nem igazán volt egyéb motivációja a negyedik film főszereplésére. Azóta eltelt több mint tíz év, Mel Gibson pedig ma a filmművészetet egészen más oldalról közelíti meg, mint a Halálos fegyver-filmek idején. A múlt héten újra megnéztem az Apocalypto c. filmet, ami olyan nagyot ugyan már nem ütött, mint először, de most sem bántam meg azt a rengeteg percet, amit rászántam. Az elmúlt tíz évben számtalan botrány pattant ki Gibson művészúr körül, amelyek valóságtartalmáról senki sem lehet meggyőződve - már csak a nemzetközi bulvársajtó szűrőrendszere miatt sem.

Mindesetre örök kedvencem, Denis Leary az alábbi dalllal kommentálta mindazon eseményeket, amelyek az utóbbi években megtépázták Mel Gibson hírnevét.

  • Share/Bookmark

Tags: ,

Leave a Reply

Katherine River Cruises