Ez a hét meglehetősen hajtósra sikerült az életemnek a blogtól távoli és idegen területein. Éppen ezért csak három kultur-bulvár csemege közzétételére futotta az időmből és az energiámból, jelen bejegyzéssel és a beágyazott videóval ugyancsak röviden kívánok mindenkinek laza és boldog hétvégét!
A kávézóban, ahol ezt a posztot írom, éppen a Vénusz zenekar Kockahas című dala szól. A lenti videó 72 másodperc alatt a Vénusz együttes zeneszámának esztétikai-erkölcsi-szociológiai hatásának többezerszereséhez segít hozzá titeket. Amit tudni érdemes még ezzel kapcsolatban, hogy a felvétel Szerbiában készült, a képen szereplő úr pedig ha nem is hajléktalan, de láthatóan nem áll messze ettől az állapottól. Őt nem várja amerikai turné, és nem várja őt, ahogy Pataki Attila mondta a minap az egyik országos kereskedelmi televízió bulvármagazinjában az USA-ból hazatérve: “szeretet-tömeg” és “fellépés-halmaz”.
Pihenjetek, szórakozzatok, én pedig jövő hétre összerántom magam és többet posztolok!
(A felvételért külön köszönet jár a szomszédunkban élő szerb kapcsolatomnak!)
Tags: cigo ritam masina, pataki attila, szerb



