vladimir woodstock

A nyugati civilizációt fekete-fehérben megélni és túlélni igyekvő gondolkodást nem árt rendszeresen karbantartani és leküldeni egy nagygenerálra, legyen a végeredmény bármily fájdalmas.

Hogy mire célozgatok itt? A minden létezőről alkotott ítéleteink és a minden létezőhöz társított elvont fogalmaink olyanok a hétköznapokban, mint kutyának a póráz. Jobb lenne nélküle, szabadon lófrálni, de egy idő után elkóborolnának és bizonytalan, hogy aztán hazatalálunk-e újra. Határozott ítéletek és azok határozott rendszere nélkül szerintem az emberi agy egész egyszerűen felrobbanna. Adottnak tekintem tehát, hogy mindenkinek mindenről határozott véleménye van, a jelenségeket - meg úgy általában az élet “dolgait” - minden ember bedobozolja a “jó” meg a “rossz”, a “szeretem” meg a “nemszeretem” feliratú tárolókba. Akár egy sorozatot is megérne azzal foglalkozni: mi az, amit eddig szerettünk, pedig nem kéne és mi az, amit utáltunk, holott csak szeretni lehet.

E sorok szerzője világ életében, amely a földtörténetben elenyésző, alig több mint három évtizednyi morzsát jelent, szóval, e sorok szerzője mindig is utálta Bob Dylant! Nem őt magát, persze, hanem mindazt, amiért a fél világ körülugrálja őt.

A poszt bevezetésében taglalt, önkritikus szervizelést az utóbbi időszakban egyre nagyobb kedvel végzem, így lettem például nemrégiben növényevő. Tegnap késő esti konyhai foglalatoskodásom közben (tejszínes gombapörkölt készült), úgy döntöttem, hogy adok egy kisebb pofont az előítéleteimnek és megpróbálom megérteni, hogy miért szeretik mások Bob Dylant, én pedig miért nem. Erre a célra az idén megjelent Together Through Life című lemezt választottam. Pechemre, mert ami történt, abból nehéz jól kijönni: rengeteget magyarázkodhatok majd azoknak, akiket eddig kiröhögtem a Dylan-rajongásuk miatt.

Már az első dal gyanús volt, meg is néztem gyorsan, hogy jó lemezt helyeztem-e el a lejátszóban. És még milyen jót! A meglepetés a cd összes számán végigkísért, bevallom, később még az is az eszembe ötlött, hogy ha feltámasztanánk a pajtásokkal néhány éve elfeledett feldolgozás-zenekarunkat, erről a lemezről több számot is be kell majd emelnünk a repertoárba.

Azt mondjuk könnyedén meg tudom magyarázni, hogy a Together Through Life miért csábított el azonnal: az összes számot hallottam már valahol, valakitől. A My Wife’s Home Town például Willie Dixon I Just Want To Make Love To You című örökzöldjének egyértelmű reinkarnációja. Bob Dylan új lemezének gyökerei pontosan abból a földből szívják a tápanyagot, amely kulturális-zenei kamaszkorom csíráit nevelték. Kulturális-zenei identitásom ellentétes oldalai, a szeretem-nemszeretem a jin-jang együttélésének szabályai szerint szépen lassan feloldódtak egymásban, s már alig vártam a reggeli munkába érkezést, hogy újrahallgathassam azt a lemezt, ami a konyhában tegnap éjjel elvégezte az ideáim nagygenerálját. Azt már csak a ma hajnali research után mondhatom, hogy a lemez borítója tökéletesítette az egyébként is kristálytiszta zenei élményt. A hátsó borító képe alapján meggyőződhettek arról, milyen zenekar biztosította a hátteret ehhez a tapasztalathoz. Azt viszont már nehezen magyaráztam meg magamnak gomba- és hagymadarabolás közben, hogy én eddig miért nem hallgattam meg egyetlen Bob Dylan-lemezt sem. Könnyű megoldás volna kijelenteni, hogy eddig “nem jött be”. Az indoklás - “nem tetszik a hangja”, “nem ütnek a dalok”, “a Rolling Stonesszal közös fellépésen az öreg csak kullogott a ritmus után és még a gitárja sem volt behangolva” - csupa olyan érv, amelyeket egyszer sem hánytam a kedvenc előadóim szemére, Bob Dylan hangjával pedig, rájöttem, sosem volt különösebb bajom, de érvként számtalanszor felhoztam ezt.

Annak még utána kell néznem, milyen kategóriákban milyen világdíjakat nyert el Bob Dylan karrierjének több mint negyven éve alatt, de kétlem, hogy a root music kategória gyakran bukanna fel a serlegeknek ezen végtelen listáján. Pedig már első hallásra nyilvánvaló volt, hogy a Together Through Life igazi “gyökér” lemez: Bob Dylan igazi amerikai népzenét játszik, ez kétségtelen. És itt a legfőbb ideje, hogy Dylan úr munkásságát is a-tól z-ig elhelyezzem a zenei gyűjteményemben.

Tags: bob dylan, together through life