Ma ünnepli 70. születésnapját Harvey Keitel.
Ennyi gyertya nyilván csak az eddigi életművéhez hasonló méretű tortán férne el. Harvey Keitel - a jelenleg is készülő produkciókat is beleértve - mintegy 120 filmben szerepelt, az elmúlt bő másfél évtizedben pedig producerként hat alkotásban működött közre. Keitel első ízben az 1992-es Reservoir dogsban (Kutyaszorítóban) vállalt produceri feladatokat, abban a filmben, amellyel a ‘80-as éveket jellemző visszahúzódása után visszatért a rivaldafénybe.
A lengyel és román zsidó családi gyökerekkel rendelkező színész életútja legalább annyira színes és kalandos, mint szakmai pályafutása. Az amerikai filmsztárokról nehéz elhinni, hogy nem a vásznon születtek, így van ez Mr. Keitel esetében is. Esetében a filmes karriert nemcsak tízéves színházi munka előzte meg: tagja volt az amerikai tengerészgyalogságnak és volt idő, hogy női cipőket is árult. Jól meghatározható és viszonylag csekély azon emberek száma, akiknek köze lehetett az Apokalipszis most c. filmhez, de Harvey Keitel ezt is elmondhatja magáról. Két héttel a forgatás után lépett ki a produkcióból, azt követően, hogy bizonyos alkotói kérdésekben összekülönbözött Francis Ford Coppolával. Szerepét végül Martin Sheenre osztották…
Élettörténetének hasonlóan bájos fordulata, hogy a 2001 szeptemberében megrendezett torontói filmfesztiválon találkozott második feleségével, akivel alig három héttel az első randevú után álltak oltárhoz.
E sorok írójának egy különleges és a szív egy titkos kamrájába zárt filmtörténeti élménye Harvey Keitelhez kötődik, aki - e sorok írója szerint - egyik legemlékezetesebb alakítását a Smoke c. film zárójelentében nyújtotta.
Ennek felelevenítésével köszöntjük őt a jeles napon!
Tags: harvey keitel, reservoir dogs, smoke, születésnap



