Jó régi a post, gondolom azóta rájöttél, hogy elég összetett zenei pályával...Frenk életének mindössze első négy évét töltötte a zenei pályától távol. Begerjedt kutyák, VAMP-vásározók és italozó kiscsaládosok társaságában “örök második otthonában”, a Gödör Klubban beszélgettünk.
- Hamarosan új lemezed jelenik meg. A dalszerzés is egy fejlődési folyamat, amit nevelsz, az téged is nevel. Milyen szakaszt jelent az életedben az új lemez?
- Ez mindenképpen egy szabadosabb anyag lesz. Így utólag visszanézve az elsőnél azt éreztem - és ez tükrözte az akkori személyiségemet is -, hogy az egy zárkózottabb, inkább egy keresőbb dolog volt. Az új lemez sokkal felszabadultabb szövegileg és zeneileg is, kicsit elengedtem a gyeplőt. Hagytam, hadd vigyenek a lovak, amennyire csak lehet. Egyrészt erotikusan túlfűtött az anyag, sokkal inkább, mint ez első volt. Másfelől egyszerre könnyedebb és mélyebb. Az pedig a zenében is visszatükröződik, hogy a személyiségem mennyiben változott. Az elmúlt két-három évben iszonyatosan belevetettem magam az éjszakába és nem utolsó sorban a szexuális életem is megváltozott. Ahogy az utóbbi években faltam a nőket, az igencsak meghallatszik ezen a lemezen. Viszont rengeteg féle nőt megismertem és egyiknek sem lett csúnya vége… mindig én szerettem volna, hogy vége legyen. Azt mindegyikük tudta már az elején, hogy ez nem egy hosszú távú dolog. Sok próbálkozás kellett, hogy most találjak egy olyan lányt, aki valóban megfelel a “követelményeimnek”.
- Ez a lemezre is igaz?
- Nekem speciel sokkal jobban tetszik, mint az első. Ezzel a véleménnyel pedig nem vagyok egyedül…
- Ez maga a fejlődés?
- Igen, de ez egy természetes dolog egy művész életében. Elcsépelt duma, de az nem ér semmit, ha megelégszel azzal, ami vagy és nem próbálsz új utakat keresni, nem próbálod saját magadat fejleszteni - mind zeneileg, mind szellemileg -, kitárva az agyad beszűkült részeit… Egy művésznek pont ez a feladata, hogy megtalálja és feltárja ezeket a tartományokat.
- Benned az új dalok írása közben mi nyílt ki?
- Én nem akartam megfelelni senkinek. Az első lemezen meg akartam mutatni, hogy mit tudok. Annak működnie kellett, de nem ez a jó módszer. Le kell szarni a francba, hogy ki mit gondol. Engem ez már nem érdekel. A művészetnek, az alkotásnak a lényege az, hogy megcsináld. Az, hogy ezt valaki utólag értékeli vagy megérti, az egy más kérdés. Úgyis csak az utókor értékel. Neked az a lényeg és az a küldetésed, hogy te megcsináld, hogy ezzel másoknak örömet szerezz vagy szórakoztass.
- Azt mondtad, a lovakat el kell ereszteni, és a zenekarban van egy pár… A zenészeknek mekkora futást engedtél? Egyfajta diktátor vagy a zenekarban?
- Igen, ez így van. A lemez - egy szám kivételével - gyakorlatilag hangról hangra meg van írva. A fúvosok, a gitár, a zongorák, minden. Gyakorlatilag készen hallottam az egészet, egy számot pedig együtt raktunk össze. Ebben a kis burokban egy zenésznek azért szüksége van szabadságra. Nyilván nem mondom meg nekik, hogy pontosan milyen figurát rakjanak bele, csak azt, hogy itt és ott játsszanak be valamit, engedjék el a kezüket. Nekik is jó, ha villoghatnak, minden zenész exhibicionista. Azon kívül egy marha lusta népség, de ezt mindenki tudja. A lehető leglustább banda a világon. Ha ki lehet bújni a meló alól, akkor ők biztos, hogy kibújnak, kivéve, ha van benne pénz…
- Ugyanilyen céltudatos vagy magánemberként is, mint a zenekarban? A kapcsolataidban is így viselkedsz?
- Gyakorlatilag igen. Persze én is érző szívű ember vagyok, nagyon is, nem akartam soha senkit megbántani és előre közöltem, hogy mi a helyzet, ha belemegy, belemegy, ha nem, nem. Én is kerestem valamit, mint mindenki… a szerelmet, ami nekem már nagyon hiányzott. Szerettem volna már végre szeretni. De ez nem jött össze. Általában előre közöltem, hogy ne számítsanak semmi komolyra: “ne szeress belém”. Így meg tuti, hogy belédszeretnek, viszont akkor nagyon sokat kapsz. Persze utólag mondhatom, hogy én szóltam…
- Hogyan érvényesül a céltudatosság a karrieredben?
- Nagyjából négyéves koromban éreztem először azt, hogy zenész akarok lenni. A szüleim rock ‘n roll lemezeinek a hatására… De akkor már el is kezdtem zenélni: doboltam, gitároztam, nyolcévesen elkezdtem zongorázni. Mostanra eljutottam egy szintig, oké, de ebbe rengeteg minden beletartozik. Rengeteg produkció, rengeteg zenekar, már össze sem tudom számolni, de ez nem is fontos. A mostani szint egy válaszutat jelent, most azt érzem, hogy kicsit elegem lett a magyar valóságból. Ennek persze több oka is van. Az, hogy nem hívnak el fesztiválokra, igaz, nincs is körülöttem nagy hűhó sem, a lemez is csak most fog kijönni. Egy kicsit elkeseredtem. Persze lehet nyugatra mutogatni, hogy ott bezzeg mennek a dolgok. Ebbe nem is akarok belemenni, csak annyit mondok, hogy ha kint van egy jó vagy érdekes dolog, akkor tök mindegy, hogy hányan mennek be a koncertekre, azt akkor is segíteni fogják. Az a produkció jó időpontot fog kapni a fesztiválokon. Itthon ez nem így van, csak az számít, hogy hány embert vonz. Mindegy, hogy mennyire jó, érdekes, igényes, vagy szórakoztató, azt leszarja mindenki. Engem pedig ez a leszarás már nem érdekel, mondjanak, amit akarnak, ha nem hívnak, nem hívnak.
- Kicsit vissza-kanyarodva az eredeti kérdéshez?
- Ja, igen. Én nagyon céltudatos vagyok, de egy dolgot nem tudok: menedzselni magam.
- Korábban egy tévéműsorban azt mondtad, hogy egy dal soha nincs kész. Mennyiben tekinted késznek az új lemezt? Esetleg már tervezed a következőt?
- Persze ez így van! Viszont olyat nem tudok most mondani, ami az új anyagból hiányzik. Legalábbis zeneileg. Szövegileg nem biztos, a jegyzetfüzetem csupa kriksz-kraksz, rendszert ne is keress benne! Mindig vannak szövegek, amik most nem kerültek be, de egyszer majd jó lesz. Ilyen mindig van. De tudom már, hogy milyen lesz a harmadik lemez. Már akkor tudtam, amikor a stúdióban a mostanit csináltuk.
- És mennyire vagy kész te magad? Ha a zenei pályád mérföldköveiről beszélünk… Mi lehetne a következő állomása ennek?
- Mindig elértem azt, amit akartam. De ami kell: még nagyobb fény, még nagyobb színpad, még nagyobb show, amit szeretnék végre megcsinálni. De az, hogy szarom kis színpadokon nyomorgunk, az nem pálya. Ott nem kapok levegőt. Nekem nagy színpad kell, ahol tudok mozogni. Szeretek show-t csinálni, meg azt, ha van látvány. Szeretem a fényt és a csillogást. Én sok mindent tudok, amiről az emberek azt gondolják, hogy nem tudom. Úgy értem ezt, hogy sokan ellenszenvvel fordulnak ehhez az egészhez, mert nagyon idegen nekik. Nekem az a bajom ezzel a miliővel, hogy az emberek nem bátrak és nem nyitottak az újra. A bátorság itt nagyon hiányzik, meg persze az ismeretlennel való haverság. Ez nagyon érdekes. És most nem arról beszélek, hogy milyen szar nekem, hogy nem értenek meg.
- A te zenéd viszont magyar. Néhány országgal arrébb, már nem itt tartanál. Foglalkoztat-e a külföldi karrier, elfogadhatók számodra azok az enged-mények, amelyeket ezért tenned kéne?
- Mindig is kacérkodtam azzal, hogy külföldön próbálkozzak. Ehhez persze meg kellene tanulni rendesen angolul… De nem ez az igazi akadály. Nekem viszont az anyanyelvem a magyar és a lefordított szövegek pedig nem működnek. Mással íratni szöveget megint nem ugyanaz… Az én munkámba bele van kódolva a magyar nyelv. Nem az ittlét, hanem a nyelv: a gyönyörűsége. A magyar nyelv egy kincsesbánya. Az utalások, a szóviccek, amik másutt nincsenek meg.
- A saját zenekaroddal játszottál már külföldön?
- Eddig még soha. Viszont itthon már játszottam hollandoknak, akik nagyon rákattantak a zenémre. Olyan is többször előfordult, hogy magyarul játszottam és külföldiek - főleg franciák, hollandok, németek - odajöttek hozzám koncert után, hogy ez fantasztikus, és miért van az, hogy én még mindig itt vagyok.
- Egy ilyen srác, mint te, akkor él igazán, amikor felkapcsolják fényeket és feltekerik a potikat…
- Igen, de most nincs koncert.
- Az a kevés, ami van, mennyire elég ahhoz, hogy szellemileg eltartson?
- A koncertezés nekem a lételemem. De 2000 és 2007 között viszont annyit játszottam, hogy jó volt kicsit pihenni. Most meg már abból kezd elegem lenni, hogy nincs fellépés. Remélem, hogy most már elindul valami…
- Mi a jobb fizetség: a pénz a lemezekből, jogdíjakból vagy a közönség visszacsatolása a koncert után?
- Mind a kettő, ez így kerek. Kell mindkettő. Marhára nem vagyok milliomos, de így egyedül, család nélkül eléldegélek, megvehetem magamnak, ami kell. Persze nem autóról, vagy lakásról beszélek, de vehetek hangszereket, elmehetek étterembe, ide-oda helyekre, nincs problémám. Bár egy limuzin nem ártana… meg egy medencés villa a Rózsadombon. Elhatároztam, hogy addig gürizek, amíg lesz egy saját medencém.
(fotó: Horváth Győző)
Linkek: Frenk weboldala
október 18th, 2009 at 21:01
Jesszusatyaúristen!
Ez mennyire egy szánni való lény!